Thriller
Két munkatárs egy lakatlan szigeten ragad, miután repülőgépük lezuhan. Félre kell tenniük korábbi sérelmeiket és együtt kell dolgozniuk… a túlélés érdekében, ám végül nyugtalanító és sötét humorú szellemi párbajjá fajul a kérdés, hogy melyikük lesz az, aki elevenen megússza. port.hzu Tovább
Akció
Fantasztikus
Thriller
A jövőben is lesznek gyilkosok. És lesznek zsaruk. De az utóbbiak egyre kevesebben. Mert a munkájukat átveszi a Mercy Bíróság, ami egyszerre… rendőr, bíró és ítéletvégrehajtó: aki a gépi bíró (Rebecca Ferguson) elé kerül, 90 percet kap, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. És ha a gép végül úgy látja, hogy legalább 92%-os valószínűséggel elkövette a tettét, akkor azonnal kivégzik.
Raven nyomozó (Chris Pratt) közreműködött a rendszer beindításában. És most ott ül a székbe szíjazva, rendelkezésére áll a város összes kamerájának a felvétele, és be kell bizonyítania, hogy nem ő ölte meg a feleségét. Két ellensége van. Az idő és a kérlelhetetlen digitális bíró. port.hu Tovább
Dráma
Egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogy a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől,… hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket. Ahogy mi őket, úgy ők is megfigyelnek minket. Tanúi rövid, kusza, zajos es zaklatott életünknek. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását, amikor ez a kétfajta, radikálisan különböző érzékelés egy pillanatra igazán összekapcsolódik. Emberi hőseink, akárcsak a kert növényei, kívülállók, magányos lelkek. És épp úgy vágynak a kapcsolódásra, ahogy ők. port.hu Tovább
Akció
Fantasztikus
Thriller
A jövőben is lesznek gyilkosok. És lesznek zsaruk. De az utóbbiak egyre kevesebben. Mert a munkájukat átveszi a Mercy Bíróság, ami egyszerre… rendőr, bíró és ítéletvégrehajtó: aki a gépi bíró (Rebecca Ferguson) elé kerül, 90 percet kap, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. És ha a gép végül úgy látja, hogy legalább 92%-os valószínűséggel elkövette a tettét, akkor azonnal kivégzik.
Raven nyomozó (Chris Pratt) közreműködött a rendszer beindításában. És most ott ül a székbe szíjazva, rendelkezésére áll a város összes kamerájának a felvétele, és be kell bizonyítania, hogy nem ő ölte meg a feleségét. Két ellensége van. Az idő és a kérlelhetetlen digitális bíró. port.hu Tovább
Dráma
Vígjáték
Napjaink Tokiójában egy nehézkesen boldoguló amerikai színész merőben szokatlan munkára bukkan: egy helyi „családbérlő” ügynökség… veszi fel, ahol idegenek családtagjait kell eljátszania. Midőn egyre elmerül a kliensek mindennapi életében, valódi kötelékek is formálódni kezdenek közte és köztük, elmosva a határt alakítás és realitás között. Számot vetve munkája összetettségével új célra lel, ismét úgy érezheti, hogy tartozik valahová, és felfedezi az emberi kapcsolatok egyszerű szépségét. port.hu Tovább
Premier
Horror
Thriller
Max és gazdája, Todd egy elhagyatott vidéki házba költözik. A civilizációtól távol lévő épületben különös zajokat, mozgó árnyakat… és megmagyarázhatatlan hőingadozásokat tapasztalnak. A kutya hamarosan észreveszi, hogy valami nincs rendben: a ház falai mintha figyelnék őket. Ahogy a természetfeletti jelenlét egyre erősebbé válik, Todd viselkedése is megváltozik: alvajár, beszél álmában, és mintha valami más irányítaná őt. Maxnak, az egyetlen élőlénynek, aki érzékeli a túlvilági erőket, fel kell vennie a harcot a házban élő ősi, gonosz szellemekkel, mielőtt végleg elragadják azt, akit a legjobban szeret – még akkor is, ha ezért saját lelkét kell kockára tennie. port.hu Tovább
Premier
Akció
Egy isten háta mögötti skót szigeten él egy titokzatos férfi (Jason Statham). Senkivel sem tart kapcsolatot: a múltjával is szakítani… akar. Egyetlen kapcsolata a világgal egy kislány, aki hetente egyszer ételt visz neki. Az átmeneti harmóniát két veszély is fenyegeti: a közelgő hatalmas vihar, meg azok a deszantosok, akik éppen a bujkáló férfit keresik. A két baj egyszerre csap le, mindent felforgat, és nincs menekvés elölük: a férfi végül nem talál más kiutat, kénytelen áthágni a saját szigorú szabályait. port.hu Tovább

Romantikus
A játékfilm Maggie O'Farrell történelmi regényének adaptációja, amelynek középpontjában William Shakespeare felesége, Agnes áll,… aki egyetlen fiuk, Hamnet halálát követően veszti életét. A történet a veszteség érzelmi és művészi következményeit követi nyomon, és feleleveníti Shakespeare leghíresebb darabja, a Hamlet megalkotásának hátterét. port.hu Tovább

február 5., Csütörtök
|
|
|
|
|
|
február 11., Szerda
|
|